15 tipp, hogy hogyan javítsd a következő blogbejegyzésed 15 perc alatt

15 tipp, hogy hogyan javítsd a következő blogbejegyzésed 15 perc alatt

Nagyon ritka az, amikor valakinek elsőre sikerült leírnia azt, amit szeretne. Írni jó, főleg ha belelendült az ember, azonban az írás hevében „nem látjuk a fától az erdőt” és utólag visszaolvasva fogjuk a fejünket egyes részek fölött.

Ekkor kell jönnie az utószerkesztésnek.

Nekünk is vannak olyan első szövegeink, hogyha látnád ezeket első változatban, akkor nem hinnéd el, hogy azt egy profi szövegíró írta. Szerencsére publikálás előtt nagyon jól megszerkesztheted a szövegeidet, mert a következő listából tudni fogod, mire kell figyelned.

Ebben a cikkben adunk 15 tanácsot, hogy hogyan szerkesztheted te is a saját szövegeidet.

1.) Tipp: Publikálás előtt aludj rá egyet

Tudjuk, türelmetlen vagy, hogy végre közzé tehesd, amit írtál. Ha nincs határidőd, akkor mégis azt javasoljuk, hogy olvasd át az anyagot friss fejjel. Ha más szemmel nézed, akkor több hibát észreveszel.

2.) Tipp: Furcsa lesz, de töröld az első pár bekezdésed, miközben átnézed

Ha nem a szövegírásból élsz, akkor lehet, hogy a szövegeid elején még csak ráhangolódsz, mielőtt rátérnél a lényegre. Ez nem baj. A szerkesztési fázisban még időben elkaphatod ezeket a gyengébb részeket és gond nélkül törölheted. A szöveged inkább az első fontos kijelentésnél kezdődjön (a lényegnél), amiért a szöveget megírtad.

A bejegyzés elején bevetett „elgondolkodtam a dolgon”, vagy „sokakkal ellentétben”, és más hasonló fordulatok még a téma felvetése előtt segítik a ráhangolódást, felhívják a figyelmet, hogy egy fontos dolog következik.

3.) Tipp: A szöveg és hatása ellenőrzése érdekében olvasd fel! Ha lehet, hangosan…

A nehezen értelmezhető mondatokat elsőre fel sem tudod mondani. A bonyolult, hosszabb, szövegek egy szuszra nem olvashatók fel. A sok mellékmondatot tartalmazó szövegek megértése nehéz, hallgatása, sőt felolvasása is álmosító. Ezért ne használj egy sornál hosszabb és egy mellékmondatnál többet tartalmazó mondatokat! Akár egy családtag reakcióin lemérhető a módosítás igénye.

4.) Tipp: A felolvasást segítheti a lényeges elemek kiemelése színnel, vagy aláhúzással.

Bár van, aki a betűméret növelését is javasolja, ezt nem tanácsolnám. Különböző betűméretet csak címsoroknál alkalmazz, de csak három-négy szintet alkalmazz úgy, hogy egy oldalra lehetőleg ne jusson háromnál több. Ugyanez vonatkozik a betűtípusra is. A szöveg központi elemét, a törzsszöveget egy, azonos betűtípussal kell írni, ettől eltérhetnek a címsorok. Egy dokumentumon belül nem szabad így sem két-háromféle betűtípusnál többet használni, mert a rendetlen megjelenésből a gondolatok zavarosságára következtet az olvasó.

A színezéssel, aláhúzással, vagy félkövéren kiemelt szöveg hatását kinyomtatás és újabb felolvasás során ellenőrizd!

5.) Tipp: Választékosan lehet fogalmazni az élő nyelvhez közelibben is.

Nem kell ragaszkodni minden szabályhoz, megcsontosodott szokáshoz. Ilyenek lehetnek a hát szóval kezdés, a hiányos mondatok, közismert, idegenből átvett fordulatok (germanizmusok). De természetesen mindent világosan, közismert magyar szavakkal.

Segíthet egy szótár az oda-visszafordításban.

Az írás közben egy célt tarts szem előtt: a kommunikáció célját. Ezzel persze összefügg a célközönség és annak előképzettsége. Úgy kell előadni írásban és szóban a gondolatokat, hogy a közönség megértse. Az meg persze nem homogén. De azért nem is akadémikusoknak írsz.

6.) Tipp: Nemcsak a mondatok, hanem a bekezdések is legyenek rövidek.

A gyakrabban használt bekezdésvég (enter) segít a gyorsabb olvasásban.

Sőt a könnyebb megértésben is.

Az ilyen szövegek egyszerűbben rögzülnek a memóriában.

A felsorolásként értelmezett szöveg, könnyű, gondolatébresztő, vezeti az olvasót.

A hosszabb, tucatnyinál is több sort tartalmazó bekezdések már ránézésre is fárasztók. Az interneten ilyen szöveg láttán az olvasók nagy része visszapattan, olvasás nélkül tovább lép. Tehát az üzenet nem megy át.

Mindez könnyen igazolható a webes statisztikákkal. 

7.) Tipp: Visszautalva a 3. pontra: hosszú mondatok ne maradjanak a szövegben. Minden gondolat külön mondatot igényel.

A tagmondatok számát mindenképpen tartsd négy alatt. Optimális azonban az egy-kettő. Ez még jól követhető. Legfeljebb egy Enter lenyomása után újabb bekezdéssel folytatod. Hiába nyelvtanilag megfelelő vagy többszörösen összetett mondat, ha nem követhető egyszerűen. Különben a kommunikáció sérül.

8.) Tipp: Először, egy gondolati vázlatot vess fel, aztán az első változatot korlátozások nélkül írd.

A gondolati váz minden egyes pontját fejtsd ki, így lényeges dolog nem maradhat ki.

Utána a tömörítés érdekében „zanzásíts”, azaz a felesleges szövegeket húzd ki. Így akár egy ötödével, negyedével is csökkenthető a terjedelem. Természetesen mindezt úgy, hogy a lényeges mondanivaló ne sérüljön! Az optimális szöveg felesleges tölteléket nem tartalmaz.

9.) Tipp: Az idegen és szakkifejezések helyett a megfelelő angol kifejezéseket használd!

Felesleges érthetetlen szavakat használni, pláne, ha esetleg a használt szavak minden jelentésével mi magunk sem vagyunk tisztában.

A tudálékosan írt szövegek könnyen nevetségessé is válnak.

Csak olyan szavakat használjunk, amelyeket célközönségünk ismer, sőt inkább: használ.

Ha egy-egy idegen szó alkalmazása elkerülhetetlen, akkor rövid szöveg esetén zárójelben, hosszabb szövegnél lábjegyzetben, az első előforduláskor kell elmagyarázni jelentését.

10.) Tipp: Írás közben személyesítsd meg az olvasót!

Úgy írj, hogy az az egyetlen személy értse. Bár gyakori a királyi többes fordulat használata („tegyük ezt, azt”), személyesebb és hatásosabb, ha a kérdések az olvasó személyes véleményét firtatják.

11.) Tipp: Szinte minden a címzésen múlik

Ha figyelemfelkeltő, akkor tovább olvasnak. Ellenkező esetben tovább lépnek. Ezeket az olvasókat azonnal elveszítjük. A cím szerepe egyedül a figyelem megragadása, felkeltése. Mindezt röviden, tömören, már csak azért is, mert a címeket a törzsszöveghez képest több betűfokozattal nagyobban, azaz két vagy háromszoros betűmérettel szedik.

A helyes cím megtalálása fél siker. Ezért akár próbálkozz többel is. Végy példát a közismert szépirodalmi klasszikusokról (Egri csillagok, Egy magyar nábob, Rab ember fiai, Drótnélküli gyilkosság, A nemzet napszámosai stb. ). Ezek mind figyelemfelkeltők, ugyanakkor nem szájbarágósak, és a végtelenségig tömörek.

Ennél jobbak nem is lehetnének. Fő hatásuk, hogy már röviden is arra ingerlik az olvasót, hogy vegye le a kötetet, olvasson bele.

Az interneten közzétett tartalmak címzésétől is ezt várnánk. Keltse fel a figyelmet a beleolvasásra. Ha van, legalább az absztraktig jusson el. Ha ezt, illetve a Bővebben gombra kattintást már nem éred el, akkor elrontottad az előtte lévő részt, általában már a címet.

Számtalan mintát lehet találni az interneten is. Ezek viszonylag könnyen átalakíthatók. De ne feledd, az olvasó nem csapható be (legfeljebb egyszer) hatásvadász, a témától messze elütő címmel.

Az alapos, megfontolt, frappáns, „beletaláló” címmel szemben áll a hazug, hatásvadász, tolakodás. Ha véletlenül az utóbbi, bulváros megoldásokat alkalmazod, akkor csak a felszínes olvasók maradnak meg, a komoly érdeklődők viszonylag gyorsan elvesznek.

Éppen ezért külön jelentőséggel bír az olvasók bizalmának megszerzése, megtartása. Ha úgy látják, hogy nálad azt kapják, amit el akarsz adni, akkor legközelebb is hozzád jönnek.

12.) Tipp: Használj alcímet

Ha az előző pontban azt írtam, szinte minden a címzésen múlik, akkor azt kiegészíthetem azzal, hogy a többi meg az alcímen. A megfelelő alcím még pontosabban fókuszálja az olvasó gondolatait a témára. Az alcím hosszabb lehet a címnél, de szintén rövid. Csak tudományos munkáknál szokás a többsoros alcím, de azokat tényleg csak szakemberek olvassák, értik.

13.) Tipp: Tagold a szöveget

A lényeges információk kiemelésére és elhatárolására kétféle tagolás alkalmazható. Hosszabb szövegrészeket, szakaszokat fejezet címmel, a rövidebbeket felsorolással, „bajszos” szöveggel lehet kiemelni. A számozás is segít a memorizálásban (például: „tudod, ott volt az a 12 pont”).

14.) Tipp: Utolsó előtti lépés: a helyesírási hibák javítása

Ahogy mondani szokás: végül, de nem utolsó sorban javítsd ki a helyesírási hibákat. Ezek nagy részét egy helyesírás javító program segítségével is elvégezheted. A közismert szövegszerkesztők mind rendelkeznek ilyennel, de már webes (például levélszöveget ellenőrző) megoldások is vannak.

Igaz ugyan, hogy esetenként sok kívánnivalót hagynak maguk után, vagyis nem tökéletesek, de az ordas nagy hibákat kijelzik. Az egybeírást viszont soha, legfeljebb a különírásra figyelmeztetnek. Vagyis amit nem húznak alá, az nem mindig helyes.

Fontos az értelmes és alapos, betűről betűre történő átolvasás is, hogy ne csak a szóképek alapján haladjunk az ellenőrzéssel. A hibásan hagyott szöveg riasztó, és megkérdőjelezi a tartalmat is.

15.) Közzététel, de ez már nem Tipp

A záró aktus a publikáció, azaz a szöveg eljuttatása az olvasókhoz. E nélkül mit sem érnek a fentiek. A cél a kommunikáció volt, tehát ne a saját fiókodnak írj! Ha van annyi időd, akkor a szöveg elkészülte után, legalább egy-két nappal olvasd át ismét, és tökéletesítsd a szöveget.

Valami mindig javítható, de ezt nem lehet a végtelenségig folytatni.

A cikk is veszíthet időszerűségéből. Tehát a tömör, velős, kiadás érett szöveget publikáld!

Utána ne felejtsd el ellenőrizni sem a megjelenést, sem a hatást, olvasottságot!

Rólunk

A blogírás egy fantasztikus lehetőséget ad rá, hogy egyszerűen megmutathasd másoknak mindazt, amitől te Te vagy. Mi pedig MINDENT biztosítunk hozzá, hogy Te csak írj!

Legfrissebb Bejegyzések

Te is szívesen írnál?

Tartasz a technikai nehézségektől?

Nem tudod, hogyan népszerűsítsd a cikkeidet?

Csak írnál, és jó lenne, ha minden mást intézne helyetted valaki?
Reméljük, hogy a cikk segített Neked!

Volna kérdésed a csapatunkhoz a cikkel kapcsolatban?

Ha nem találtál választ a Gyakran Ismételt Kérdések oldalunkon, akkor írj nekünk az alábbi űrlapon, és a megadott elérhetőségeiden keresni fogunk egy számodra alkalmas időpontban. Épp ezért kérjük, hogy azt is írd meg, mikor keressünk.